7100 Szekszárd, Pollack M. utca 32/B, tel: (74) 512-224

Kicsit félve várták a Tolna Megyei Vadásznap szervezői a június 25-i hétvégét, hiszen az időjósok esőt és szelet ígértek. Ám ahogy ez lenni szokott, az égiek ismét kegyeikbe fogadták a vadászokat, hiszen a pénteken felállított sátorváros szombat reggelre is a helyén állt, és napsütés várta a több ezres tömeget.
Nem múlhat el év vadásznap nélkül, hiszen ilyenkor gyűlnek össze a megye vadászai egy kis beszélgetésre, egy kis kulturális feltöltődésre. A meghívóban szereplő érdekes programajánlatok ezúttal is sok látogatót vonzottak, a vadásztársakon kívül számos civil érdeklődőt láthattunk a tömegben.
Elmaradhatatlan programként reggel elkezdődött a gyorsított koronglövészet, ahol a versenyzőknek 60 korongot kellett célba venniük. A 8-kor kezdődő főzőversenyre nagyjából 20 nevezés érkezett, az étkek zöme vadból készített egytálétel, pörkölt volt, de a zsűritagok leveseket is ízlelhettek.
Tíz óra előtt látható volt az ünnepi készülődés, a vadászokon öltönyök, és kellő komolyság az arcokon. A megnyitón a vendégsereget a házigazda Tolna Megyei Vadászszövetség és Vadászkamara nevében Kocsner Antal, a két szervezet elnöke köszöntötte, majd ünnepi beszéde megtartására Pechtol János urat, mint fővédnököt kérte fel, aki az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára, valamint az Országos Magyar Vadászati Védegylet ügyvezető elnöke.
Pechtol úr elmondta, hogy nagy öröm számára, hogy a Tolna megyei vadászok meghívták a mai rendezvényre.
Köszöntője után a példamutató vadásztársak elismerése következett.

• Hubertus kereszt bronz fokozatát kapta
o Soponyai János a Party István Bérkilövő Vadásztársaság elnöke.
• Hubertus kereszt ezüst fokozatát kapta
o Kiss Varga Mihály, az Alsónánai Nimród Vadásztársaság tagja.
o Iván Gábor a Széchenyi Vadásztársaság tagja
o Csik Gyula a Széchenyi Vadásztársaság vadászmestere
• Hubertus kereszt arany fokozatát vehette át
o Nyirati István, a Tengelici Vadásztársaság vadászmestere
o Meszlényi István, a Tengelici Vadásztársaság hivatásos vadásza
• Nimród Érem kitüntetésben részesült
o Molnár Imre, a Kakasd Vadásztársaság elnöke
o Stemler József, a Gazda Vadásztársaság elnöke, a Vadászkutya Bizottságunk tagja
• Gróf Nádasdy Ferenc Emlékplakettel gazdagodott a Bogyiszlói Dunagyöngye Vadásztársaság
• Magyar Vadászatért Érdemértet kapott posthumus Rakiczky Béla
• Kamarai Aranyérmet vehetett ár Varga János, a volt Titavölgye Vadásztársaság elnöke, volt vadászkamarai vezetőségi tag

Miután vadászaink átvették jól megérdemelt kitüntetéseiket, a kezdő vadászokra került sor, hogy ünnepélyesen elmondják az eskü szövegét, majd őket Dr. Király István megyei kamarai titkár avatta vadásszá.
Az elmúlt vadásznapok lebonyolításának aktív szereplői voltak Szabadiék, akik ezen a napon a Stefán Vadászcentrum nevében szalagot kötöttek a Tolna megyei vadászok zászlajára. A szalagot Szabadiné Babruskai Éva helyezte el. Ezúton köszöni meg a vadászszövetség és vadászkamara vezetősége és apparátusa az évek során nyújtott segítő kezet.
A megnyitót a bonyhádi Kränzlein Néptánc Egyesület színvonalas műsora zárta.
A programok sorában a Vadászkamara Kürtegyüttes koncertje következett, amely mind a szakértő-, mind a botfül számára igazán kellemes élményt nyújtott.
A dísztribünnel szemben felállított „trófeasátorban” került sor az OMVK Tolna és Baranya megyei szervezetinek gondozásában kiadott könyv bemutatására. A kötet Szabolcs József néhai vadásztársunk utolsó kéziratából készült, és a „Megfigyeltem” címet viseli. A könyv összeállításában nagy segítséget nyújtott Békés Sándor, valamint Dr. Bod Lajos. A bemutatót Dr. Bod Lajos az OMVK Somogy megyei Területi Szervezetének nyugalmazott titkára tartotta.
Ha már említésre került, ebben a sátorban láthatták az érdeklődők a „Kontinensek vadjai” című kiállításunkat, amely öt földrész vadfajait mutatta be, javarészt preparátumok formájában, de voltak kifőzött trófeák is. A kiállítás megszervezésében nagy segítséget nyújtott Stein Krisztián, aki szabadidejében szívesen készít preparátumokat, a kiállítást az általa készített munkákból, tulajdonosaik engedélyével állítottuk össze.
Immár negyedik éve van aktívan jelen ezen a rendezvényen a Diana Vadászhölgy Klub, akik az évek során már-már tökélyre fejlesztették a gyermekek szórakoztatására kialakított játszóházat. Ezen kívül bemutatkoztak a vadászhölgyek sikereikkel is, hiszen több tag hozta el trófeáit, amelyet egy rögtönzött kiállítás keretében tekinthettek meg a látogatók. Még egy nagyon fontos szerepet kaptak ezen a napon a vadászhölgyek, hiszen családtagjaik segítségével modellként álltak helyt a délutáni divatbemutatón.
A programok között szerepelt idén a solymászati bemutató is, azt gondolom, hogy a tömeget elnézve, érdemes volt ezt a programrészt is beiktatni, nagy sikert aratott. A bemutatón kívül a vadászkamara sátra alatt lehetőség volt a madarakkal ismerkedni, megsimogatni, fényképezni őket.
Az ifjabb nemzedék légpuska lövészeten mérte össze lőkészségét, ebben is javarészt az erősebb nem képviselői jeleskedtek, két leányzó nevezett a versenyre. A győztesek fiúk között első lett Baranyi László, második Puskás Győző, harmadik Puskás Ákos, leányok között első Acsádi Virág, második Horváth Diána.
A felnőttek lőversenyében több kategóriában nevezhettek. Veteránok között első lett Budai Dezső. Juniorok versenyét Ifj. Zsarnai István, hölgyekét Csik Anikó képviselte. A seniorok között első lett Pál Ferenc, csapatversenyben a Gemenc Zrt. tarolt.

Végül szeretném megköszönni mindazoknak az embereknek a segítségét, akik önzetlenül, szabadidejüket feláldozva álltak tettre készen, hogy a rendezvény zökkenőmentes, és színvonalas legyen.
Köszönetet érdemel: Stein Krisztián, Ifj. Lacza Ferenc, Kékes Gábor, Kékes Kata, Acsádi Gábor, Király Gabriella, Szabó Tibor, Szebényi Attila, Gerner Gábor, Csemez Gabriella, Pintér Anita, Judit, Gubritzky Mária, Bodó Katalin
Rajtuk kívül számos szervezet támogatta az eseményt, többek között a Paksi Atomerőmű, a Gyulaj Zrt, Siagárd Önkormányzata (Háry János, polgármester, Mészáros Ferenc, valamint a Polgárőrség), Stefán Vadászcentrum (Szabadi István, Szabadiné Babruskai Éva), M6 Express Zenekar, Völgységi Természetbarát és Vadász Egyesület, Minerág Kft.
És természetesen köszönjük minden résztvevőnek, vadásztársaságoknak, szereplőknek, hogy jelenlétükkel emelték az esemény színvonalát.

AVI

 

Aktuális
2012. május
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31