7100 Szekszárd, Pollack M. utca 32/B, tel: (74) 512-224
A vadászkamara felismerve a gyermekek szemléletformálásának fontosságát, immár harmadik évben hirdetett gyermekrajz-pályázatot "Vadászat, természet, vadon élő állatok" témakörben. Nagyon sok pályamunka érkezett, a két korcsoportban első három helyezettet díjaztunk, illetve különdíjakat adtunk át. Megelégedésünkre szolgált, hogy több oktatási, nevelési intézménytől is kaptunk pályaműveket. Ezek egyike volt a Pári óvoda, Cs. Mayer Katalin óvónő lelkességének köszönhetően. Bár az óvodások munkái egyenként nem voltak díjazottak, a vadászkamara értékelni kívánta azt az igyekezetet, amit ezek az apró gyerekek ebbe a munkába fektettek, így 2009. december 3-án a kamara elnöke, Kocsner Antal és munkatársai meglátogatták a kicsiket, és apró ajándékokkal kedveskedtek nekik.
Mivel Katalin férje erdészként dolgozik, többször viszik a csoportot kirándulni a közeli erdőkbe, sőt, karácsony közeledtével a gyerekek segítségével töltik fel a vadászok az etetőket. Így kedveskednek az állatoknak, hogy legyen nekik is szép karácsonyuk.
Katalin amellett, hogy vezeti a helyi óvodát, állami vadászvizsgával rendelkezik, szívesen tölti idejét a szabadban, s élményeit olykor meg is festi. Munkái az óvoda falát díszítik.
Mi, a vadászkamara részéről pár órára újra gyermekké válhattunk, együtt örültünk a picikkel az ajándékoknak. Különböző képességfejlesztő játékokkal, könyvekkel, kifestővel gazdagítottuk az ovit. Öröm volt látni a boldog arcokat, és az ajándékért cserébe egy kis műsort kaptunk.

Búcsúzáskor azt kérték, menjünk máskor is. Csak úgy. Mert annyira jó volt, hogy "Jött valaki!"


 Fotók megtekinthetők a Galériában! megnézem...

Aktuális
2012. május
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31