Az intenzív érdeklődés miatt ez év márciusában vadászkürtös képzést hirdettünk. A tanfolyamra az előzetes igényfelméréshez képest csak 8 fő jelentkezett. A képzést Tápai Balázs kürtoktató, valamint Kovács Gábor,- mindketten a Vadászkamara Kürtegyüttes tagjai - tartották.
Az első hétvégén megismerkedhettünk a kürtölés alapjaival, azaz különféle kürttípusokat láthattunk, valamint megtanultuk a helyes testtartást, helyes légzést, ajaktartást, ajakrezegtetést, fúvókázást is. Ezt követően vehettük kezünkbe a jelzőkürtöket, s fokozatosan tanultuk be egy-egy hang megszólaltatását. Miután a legtöbb szignál eljátszásához elegendő az öt alaphang megismerése, ezért ezeknek a hangoknak a megszólaltatását fokozatosan építettük fel. Kaptunk kottát, amelyekben a szignálok olvashatók, valamint egy remek CD lemezt, amelyről akár ezerszer is meghallgathatjuk a jeleket, hogy minél inkább rögzüljön a ritmus, a tempó, a dallam.
A hétvégét az „Indulás a vadászatra” szignál közös elfújásával, elégedetten zártuk.
Balázs felhívta figyelmünket, hogy a három héttel későbbi foglalkozásig mindenkinek nagy szüksége lesz a napi 20 perces gyakorlásra ahhoz, hogy a megtanult hangokat már biztosan szólaltassa meg. Bíztatott bennünket további szignálok kipróbálásra is.
Áprilisban érezhető volt mindenki játékán a gyakorlás. Egyre szebben szóltak a kürtök, és egyre több szignál harsant fel, néha bizony már két szólamban! A második alkalommal már mindenkinek kötelező volt tovább haladni, és egyre több terítékszignált megtanulni. Az őz volt a kedvenc, ezt mindenki remekül teljesítette. Ez alkalommal tanultuk meg a „csapatban kürtölés” kultúráját, szabályait is.
Május 15-én zárult a tanfolyam, de ezzel nincs vége, hiszen megbeszéltük, hogy amikor csak lehetséges összejövünk egy kis gyakorlásra, és tanárainktól ígéretet kaptunk arra, hogy augusztusban összehozunk egy utóképzést is. Remek csapat kovácsolódott össze a három hétvége alatt, és büszkén mondhatjuk magunkról, hogy egy újabb lépéssel közelebb érezhetjük magunkat a vadászati kultúrához.
Csoporttársaim: Találkozunk a megyei vadásznapon, június 25-én!
2012. május |
||||||
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||