A szekszárdi Vadászkamaránál nemcsak a „papírmunka” jut osztályrészül Acsádiné Varju Ildikónak, hiszen a Kulturális Szakbizottság, valamint a Diana Vadászhölgy Klub tagjaként számos program megálmodója és kivitelezője is. A kamara egyik kiemelten fontos küldetését szem előtt tartva, évente több alkalommal összpontosít a felnövekvő nemzedék szemléletformálására. A félévente megjelenő „Vadászinfo” című kiadványba ezért mindig rejtvény kerül, évente gyermekrajz-pályázatot hirdetnek, valamint a vadásznapokon játszóházzal készülnek, kirándulnak.
Az „Erdei csalogató”-ra július 8-án került sor, amikor Lengyel-Annafürdőre látogattak a gyerekek megtörve a nyári szünet egyhangúságát, kimozdulva a négy fal közül, a tv és számítógép elől. A Hunyor tanösvényen tettek hasznos sétát, első állomásként a vadaskert állataival kerültek karnyújtásnyi közelségbe, ahol „kérdezz-felelek” játék keretében megmutathatták tudásukat, illetve további ismeretekkel gazdagodhattak a vadon élő fajok életéről.
Megtanulták, hogy az erdőben miként lehet csillapítani éhségüket, hiszen a csalán - azon kívül, hogy csíp,- finom is. A gyerekek minden tudásukat előszedték a kérdésre: Hogyan is születnek a fák? Izgalmas volt a kilátó tetejére felmászni, ám a földben élő hangyaleső bogár tevékenységének megfigyelése még inkább lekötötte érdeklődésüket. A tavat átívelő fahidakon sétálgatva apró halakat, szitakötőket fedeztek fel.
Ebédre szalonnát, kolbászt sütöttek, melyet a hosszú túra után jóízűen fogyasztottak el. Délután fából, tobozból játékokat készítettek.
2012. május |
||||||
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||